mától keresztszülők. olaszosra kell vegyük a formát, ezt a tengelyt kicsit elkoptatták. és persze ez is beleillik a zenléletbe :-

“mr. corleone is johnny’s godfather. to the italian people, that is a very religious, sacred, close relationship.”

‘hál isten református krampuszok (ha már keresztyén). as per prédikáció a legnagyobb öröm ami embert érheti az istennel történő egyesülés. amikor isten és emberen kívűl már nincs más, nem létezik semmi. előfeltétele az üresség, melyet isten tölt be, melyhez csend és készség szükségeltetik. ez engem kísértetiesen emlékeztetett egy még a vedantát is megelőző szemléletre (idézet kaczvinszky-tól) :-

“a mereven egy pontra szegezett tekintet a normálistól elérő, hipnotikus állapotot is eredményez. ennek a hipnotikus állapotnak a lényege ugyancsak a tudat úgynevezett üressé válása. [...] a csend az egyetlen valóság. csak a befelé-fordulás kísérletében – az elme csöndjében találhatja meg magát az ember. minden egyéb csak az elme lármája, zsivaja

a szeretet világosságából fakad a tárgyilagosság, a minden dolgokban minden szempontból való részvétel álláspontja. a tárgyilagosság természetszerűleg a dolgok igenléséhez vezet, ahhoz a belátáshoz, hogy minden úgy van jól, ahogyan van, vagyis, hogy semmi sem történhetett és nem is történhetik másképp, mint ahogy végbement. illetőleg végbemegy a külvilágban.ebben a belátásban pedig, ha kialakult, már bennerejlik a közömbösség a külvilág valamennyi változásával és megnyilvánulásával szemben. minél inkább közömbössé, minél inkább személytelenné válik tehát a tanítvány, annál inkább megvalósítja magában mindazokat a feltételeket, melyek az elme eszményi állapotához vezetnek. csakis az elme eszményi állapotában valósítható meg a teljes befelé-fordulás

a cél a lét és a szenvedés megszűntetése. [...] úgy látszik tehát az utat a tagadás és pesszimizmus jellemzi. [...] a tan valóban megdöbbenti az embert. [...] a romokra, ürességre való ráeszmélésben a legnagyobb mértékű csalódás rejlik. a csalódásban szomorúság lakozik. a szomorúság viszont az elkeseredésnek, a kétségbeesésnek a szülőanyja. a megismerés tehát mindenképpen az egyén gyötrődéséhez vezet. de akit egyszer elkapott a tan szelleme, azt mint az örvény, mint a forgószél magával ragadja és többé nem bocsátja el; hol a mélybe, hol a magasba rántja, a föld színén azonban nem hagyja többé megpihenni

a tanítvány – amikor megtagadja énjét – önbizalmát a lélekre alapítja. [...] ebben a meggyőződésben pedig megnyugvás rejlik és csupa derű, melynek fényében szinte nevetségesen jelentéktelennek tűnik fel a külső világ és az ember belső világa egyaránt. minden jelentéktelenné válik a tanítvány számára. saját énjét és annak megnyilvánulásait éppúgy megmosolyogja tehát, mint a külvilágban lejátszódó színjátékot. ebben a felülemelkedett mosolyban pedig már valóban a boldogság tiszta sugara tündöklik fel

amikor az ember énje megszűnik, illetőleg személytelenné válik, akkor a lét, a bölcsesség és a boldogság egyetlen egységet alkot az énségi-szikra mélyén. ez a hármas egység a lélek közvetlen hatásának kifejeződése a természetben. ezen a fokon a lét már nem ásványi, növényi, állati, vagy emberi élet, hanem az örökkévalóság. a bölcsesség: a tökéletes megismeréssel és megkülönböztetéssel azonos. a boldogság pedig maga az üdvösség”