ambigram
Published 2006/12/11 by dna

a tipográfa mindig is közel állt mai pen rai világához. egy időben a méltán elismert emigre katalógust is, melynek online változatát is mindenkinek előszeretettel. így az ambigrammák (több irányból olvasható grafikai alakzatok) is melengetnők.
kevesen tudják, hogy ambigrammák persze lehetnek több dimenziósak is, az egyik mai pen rai által sokáig olvasott, ezáltal idáig legtöbbet látott három dimenziós, például egy fantasztikus könyv elején található (magyarul is megjelent az egyik legjobb magyar kiadó kiadásában), mely a tér három irányából rendre g-t, e-t és b-t ad ki. a könyv persze több szempontból is figyelemreméltó de most csak egyszerűen érjük be azzal, hogy mind a három címében szereplő (geb) figura közel áll mai pen rai világához.
egy másik óriás, aki a tipográfiát egy dekádon keresztül tanulmányozta (és ebben a zsebkönyvben dokumentálta) vetette fel a metafont gondolatát (mely szerint tetszőleges font készletek teljes struktúrája leírható pár paraméter segítségével), mely kísértetiesen emlékeztet azokra a szónikus kísérletekre (leginkább azoknak a reprezentációs részére), melyekkel mai pen rai jelenleg foglalkozik.
ezek a metafont körüli gondolatok térnek vissza az első szerző egy másik könyvében, ahol a meta mintákkal és az azoknak filozófiai és kognitív vonatkozásaival foglalkozik. érdemes elolvasni az ezirányban érdeklődőknek.
és hogy a hurok bezáruljon, a flickr-en látható a fenti ambigramma, mely john cage fontana mix-ének grafikus kottáját idézi. gyönyörű hurok.
You might also be interested in robert brownjohn (1925-1970)
