dubstep

Published 2007/04/05 by dna

loo

mint előző bejegyzésünkben írtuk, most elég sok éjszakát beszélgetünk át jazz és lét kapcsán közeli ám rég nem látott barátunkkal. nos karibi útja kapcsán persze a dub is elő, merthogy az azért hétszentség, hogy jah dubbal lehelt.

a nagy füst persze olyan hely, ahol csak úgy sorjáznak elő különféle stílusok évről évre és ez nem csak afféle szerény vélemény hanem határozottan. nos így jött elő a dub kapcsán a dubstep, amely ugye pont akkor jelent meg a itt, amikor mai pen rai éppen a német precizitással ismerkedett. bárcsak. no de vissza a dubstep-hez, ez a szívünkhöz oly közel álló dub és 2step sajátos elegye, reverberátorok, kürtök és visszhangdobozok a perkák nyugtalan lüktetése.

a stílus jelentőségét mutatja az is, hogy a legkiemelkedőbb (egyetlen?) új, kortárs és kísérleti zenével foglalkozó magazin 2006 legjobb lemezének tette meg burial-tól a burial című albumot … most azt épp … a sarkiak is rákaptak rendesen, ami azért persze nem jelenti azt, hogy bármivel is előrébb, hanem egyszerűen jelenlétük akkora, hogy.

a misztikus dél-londoni előadóról – merthogy egyelőre nem tudni ki – elnevezett album valóban csoda. a uk garage nyugtalan szinkópái rádió zörejekkel, a mindent átható tompított basszus dob felett. a lemezt hallgatva rögtön dél-londonban találjuk magunk, mondjuk brixton esetleg camberwell. összeérő pengék hangjai és a picit ütésről le-lecsúszó ritmusok fura alaphangulatot. a kalóz rádiók (oh igen, itt virág nem úgy mint oda) be-beszűrődő zörejei.

mindenkinek. aki nem fél délre utazni.

Filed under art, sound

You might also be interested in this

Comments (2)

Comments RSS - Trackback - Write Comment

  1. stc says:

    ja, amúgy a chi recordson érdemes körbenézni: http://www.chi-recordings.com/

    burial és a hasonlók egy-egy mixben megtalálják a helyüket a néhai tilos dj-k kezei alatt.. aktuális a téma, nekem is most jött elő a térbe. jah live

    Posted 2007/04/05 @ 7:08 pm
  2. Olaszi Zsolt says:

    pont a burial kiadója tartott előadást a red bull music akademy-n, m4a-ban letölthető és ituneszal lejátszható az előadás -> http://www.redbullmusicacademy.com/uploads/tx_rbmapodcasts/PC38-Kode_9.m4a

    Posted 2007/05/06 @ 10:01 am

Write Comment