az egyszer már említett hang jövője szimpóziumnak tegnap volt a záró napja. ezúttal kicsivel közelebb, a queen mary college impozáns octagon-jában került megrendezésre. csak nagy nehezen jutottunk be, szociális hálóvetés. ismeretség. ez a mostani talán tényleg az egész fénypontja. szokásos teltház. az egyetem nyolcszögletű könyvtártermében ódon falak és régi kódexek között elég fura érzés a 360 fokos több tucat irányított hangszóróból érkező zajokat hallgatni, de láttuk, hogy ez így.

kezdjük a legfontosabbal, szerencsénk volt ezúttal megismerni scanner-t mint személyt is (munkáján keresztül persze már régóta) és örömmel jelentjük, hogy remek fickó, jó humorérzékkel és hihetetlen rálátással a hangok világára. ugye ő anno a nevét is arról, hogy lopta az éterből emberek beszélgetéseit, bele belehallgatva mobil társalgásokba majd ezeket átalakítva a privát teret publikussá emelve szónikus művészetet alkotva. nemrég meg ugye európa himnuszát is megcsinálta brüsszel felkérésére, ahol az összes (beleértve az új csatlakozó, így mi is) tagállam himnuszaiból vett hangmintákból készített egyet. no de ezeket most félretéve, nagy öröm.

ezúttal talán legjobban a troika stúdió alkotásai tetszettek legjobban, az analóg és a digitális szónikus világot hozzák össze egy régi/új aspektusban, nem a mindenféle digitális alaphalmazokat valamilyen szabályok szerint összerendezett hangok, hanem maguk a nem interpretált digitális folyamatok kutatásaiknak tárgya. mindezt analóg való világ beli érithető, tapintható eszközökkel. úgymint adathang. tessék megnézni az oldalt, nagyon el van találva, úgyhogy mégegyszer. adathang. később vizsgálják az elektromágneses tereket, a mindent körbevevő elektromágneses zajt a hallható tartományban. az egymás mellé rakott hűtő és ventillátor elektromágneses terei kölcsönhatásba lépnek és valami fura binaurális ritmusban, binaurális hangokkal regisztrálódnak a hallgató agyában. elektropróba itt. még említhetnők a régi program zene dobozok mintájára készült skizoporotikát, ahol a belé helyezett program kártyával nem az ismert dallam, hanem annak hangonkénti transzpozíciója változik. meg a neoncsövek hangját. és az emberiség felhőkről visszaverődő ötven herces búgását. ohhh.

jason bruges interaktív terei és fényei előreláthatólag a nagy füst egét is át fogják rajzolni, sajnos a stúdió honlapja flash (grrr), így nem tudunk egyes műveire rálinkelni, tessék végig böngészni, érdemes. anna hill az európai űrutazási ügynökséggel dolgozik azon, hogy a földön át lehessen élni a teljes audió vizuális űrélményt az űrben valós időben kinn levő űrhajós “bőrébe” bújva. illetve viszont, nosztalgikus űrhajósok hirtelen érezhessék magukat a földön. sajnos a számtalan nda (hopp egy dna anagramma) miatt nem nagyon mondhatta el a lényegi dolgokat, de az embrió-űr ambikus darabja elringatott.

sancho plan-ra, és brian duffy-ra most nem térnénk ki, ők nagyjából megismételték a múltkori előadásukat (tömören sancho szar, duffy király) részletekért ld. a múltkori bejegyzést, ugyancsak nem térnénk ki luciana hall-ra aki agyhullámokkal zenél, mert ezt mondjuk nagy kedvencünk lucier úgy kb. 1962-ben (music for a solo performer) megcsinálta ráadásul jobban is szólt, tessék az archívumokat keresgélni. ami miatt mégis megemlítjük az azért, mivel a vizualizáció és a hang is csak osx-ben alapban benne levő programokkal történt (ha valakinek apple-je van és nem használja még a quartz composer-t ami ugye ingyen jön vele, egyszerűen nem tudja miről marad le, már csak ezért önmagában is érdemes).

és a végén volt egy kakukktojás, egy grafikus dizájnerből lett filmes tal rosner, aki egy sztravinszkij zongorahangversenyeihez készített egész szép filmet, illetve egy vizualizációval (mechanikus zongora lyukszalagjának átértelmezése) újra eszünkbe itézte egy már majd elfeledett zeneszerzőnket és ó de nagyon sajnáljuk, hogy oly rég hallottunk élőben tőle.