még mindig jelentős lemaradásban és időhiányban szenvedünk, így nem igazán jutottunk hozzá egy velősebb bejegyzés írásához, pedig sorakoznak gyűjtőnkben (appropó egyszer majd ennek a gyűjtőnek a modus operandi-ját is szemrevételezzük, hátha tisztelt olvasóink tudnak hangolni rajt).

a heti 2-3 koncert azért így is összejön persze, nem hiába. a minap ippeg medeski martin és wood-ot füleltük scofield-el társulva. mmw mindig is demiurgosz szinten állt szemünkben attól a pillanattól, hogy egyik jazz dobos barátunk az ősidőkben megmutatta őket. scofield-től picit tartottunk ebben a formációban, no nem mintha nem lenne jó gitáros, nekünk sajna elemi előítéleteink vannak a jazz gitárral szemben és ugyan meg lehet próbálni jobb belátásra bírni minket – sokan próbálták - de ezvanbiza nem jön be. ennek ellenére most a formáció úgy ahogy volt lenyűgözött és a barbican akusztikájára újra rácsodálkoztunk.

másnap tom jenkinson-t hallgattuk. egy ideig, egy bagyon rövid ideig. az hogy a squarepusher alias csak zárójelben volt a neve mögött ugyan sejtethette volna, hogy nem tört ritmusokat, hanem korai éveiben elvesztett (és azóta meg nem lelt) basszus gitárjátékát fogja agyunkba tukmálni, ki is kellett jönnünk bizony (és itt újfent megerősödik teóriánk, hogy az rfh programszerkesztői kezdik elveszíteni a talajt), ja és ha már itt, akkor egy nyílt manifesztó, hátha egyszer egosurf-re vetemedne squarepusher barátunk:

hey mr squarepusher!

yes, that’s you tom.

can you just go back to them tight beats and forget this bass project of yours. mate, you are just not good at this, though your fans would never admit it.

apart from us.

beats. that’s where you shine.