ezúton is elnézést a kedves olvasóktól, hogy ennyire el-el, de akik közelebbről szemlélték körülöttünk az eseményeket, azok tudják, hogy a napi betevő falat megkeresése mellett mai pen rai ennyi év után újra zenésszé. a műfaj új, jazz tanulmányok ezerrel. ennek kapcsán múlt hétvégén a brüsszeli jazz maratonon, de itt mégsem erről számolnánk be, hanem a találkozásról.

ha jelenleg nem is a jazz lenne a fókuszpont, valószínűleg akkor is eddigi életünk egyik legfontosabb eseményének tekintenénk a tegnapi estét, amikor szerencsénk volt mccoy tyner-rel kettesben elbeszélgetni. ritmusról, harmóniákról no meg az életről.

szerencsések vagyunk, hiszen ezen bejegyzések olvasói messzemenően tájékozottak az itt taglalt témákban, így általában nem kell senkit bemutatnunk, sőt a másod és harmadszintek is át, de miután konkrétan tudjuk, hogy néhány olvasónk inkább klasszikus vénában, így nekik a – kicsit sánta de épp ezért – hasonlat gyanánt, tyner olyan a bopnak, mint aimard messiaen-nek (akiről pedig régóta tudjuk, hogy).

szerénységén és a zenszerű békéjén túl is lenyűgözött, sőt a bátoritását nagy szeretettel.

és a lényeg? monknak végig igaza volt…