most Viktor E. Frankl-t olvasva amúgy is ilyen hangulatban, de ha a kedves olvasó csak egy fontos dolgot tervezne tenni ezen a héten, akkor ha javasolhatnók az legyen az, hogy megnézi ezt a videót. a jobb agyféltekéről. meg amúgy mindenről.

felérve a hegycsúcsra, csakugyan bőven kárpótolta a látvány szenvedéseimet. előttem volt jerusalem ódonszerű falaival; szemeim csakhamar meglátták azon pontot, melyet sóvárogva kerestek s ott merengtek a golgotha fölé épült, csonka tornya s merész kupolájával kimagasló szent sír templomán. feléledtek bennem a történet emléklapjai ábrahámtól bouilloni gottfried-ig. lelkesedéssel borultam egy sziklatömbre hálát adni istennek, hogy azon kegyelemben részesített, mely után millió és millió jámbor hívő hasztalan sóvárog, s áhítattal imádtam az istenembert, ki szeretete nagy művével innét az egész világot átalakítá…

érdekes, különösen mind a nagyon kicsi, mind a hasonló ám nagy viszonya a védák tükrében. A tantrikus út c. könyvben található meg az alábbi, mely megdöbbentő módon kapcsolja össze ezt és ezt a korábbi bejegyzésünket:

az anyagi univerzumban a fejlődést mindig a tér, az idő és az okság fogalmai mentén értelmezzük. az idő szimpla és folytonos egy-dimenzió, mely a múltat a jövőtől elválasztja. a pillanat ezen folytonosság tovább nem redukálható egysége. egy nap 60 ghatika, egy ghatika hatvan vig-ghatika, egy vig ghatika hatvan lipta, egy lipta hatvan vilipta, egy vilipta hatvan para és egy para hatvan tattpata. Így egy nap 46,656,000,000 tatpará-ból, azaz pillanatból áll. ez fedi magát a változást (ill. annak adott pillanatát) is, vagyis az anyagi világban történő egy-pontnyi elmozdulást. az idő dimenziójában csak egyetlen pillanat valós, és az egész anyagi világ fejlődése ebben a pillanatban történik meg, a többi, a múlt és a jövő csak történet illetve potenciál. így az idő relatív és nincs objektív valósága. mindig kontextus függő. de a tér is relatív, mert ezt is viszonya ill. pozíciója határozza meg. ezek mind pedig csak véges értelemben valósak.

a hang a tér sajátos minősége. a hang általunk ismert fizikai oka az a hatás, mely a megszólaltatott tárgy molekuláinak rezgése által jön létre, melyek rezgésüket átadják az őket körülölelő levegő molekuláinak. és valóban, a hang egyre táguló koncentrikus körök sokasága gyanánt úgy terjed a térben, mint hullámok az óceánban. a hang a védák szerint finomsága alapján rangsorolható. nada, a világegyetem végső rezgése, mely a teremtés visszhangja (szuperszónikus); pashyanti, a spirituális értelemben felébredettek által hallható rezgések; hum, az alap rezgés, vagy a hang elemi formája (transzcendentális); para a nem-hallható, nem-manifesztálódott hang (vagyis transzcendentális nem-hallható hang, mely a csendnél lényegileg mélyebb); vaikhari, a világi tárgyak által keltett hang (pl. húr pengetése, felület ütése, stb); és a mahyama, a hallható hang és a belső rezgések közötti átmenet.

a hang mibenlétének alapja a védákban rettenetesen fontos központi tan, melyet számtalan tantra említ úgy mint sphotavada. ez a tantrikus mantrák alapja is mely a védikus szertartások független része. szótagok ismétlésével a testben keletkező vibráló ritmusokkal ébreszti fel a szellemi lényeget. a védák szerint minden, a legfinomabb gondolattól a legdurvább anyagi formákig ilyen rezgések sajátos kombinációjának eredménye. minden tárgynak így meg van a saját önhangja, mely energiájának egy leírása. a rezgés ezáltal nem oka, hanem (számos más egyéb mellett) egy következménye a hangnak.

a sphotavada doktrina ezáltal azt a felettébb fura, megmagyarázhatatlan tulajdonságot írja le, mely szerint létezik egy transzcendentális rezgések nélküli (így szuperszónikus) hang (háttér rezgés), mely hallhatatlan a normál fül számára. ezt a védák számos esetben néma, állandó ill. nem-megpengetett névvel illetik (anahata dhvani). ez a posztulátum pedig arra enged következtetnünk, hogy vákuum nem létezik. a világegyetem osztatlan egész, mely a vibrálások skáláján a teremtést megelőző prakriti-val tekinthető egynek (az ősi hang, melyet pedig az oksági feszültség hozott létre (um. ősrobbanás) a para sabda).

a doktrina azt is tartja, hogy a hangpotenciál végső minősége a csend. véges dimenziókban az általa gerjesztett rezgések fokai szülik a fényt és a dimenziókat. minden rezgés elemi tulajdonsága ennek függvényében az ereje és a struktúra, azaz hangmagasság, ritmus, frekvencia, sebesség és harmónia. így pl. egy tárgy önhangját eltalálva az alakváltozásra késztethető ill. akár meg is semmisíthető.

a mantra és yantra rituálékban a szótagok és vizuális megfelelőik használata pedig mindvégig a fentiek alapján történi.

- Lepke – mesélte – igen lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,

most nem tudom – folytatta eltűnődve -
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Ő mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.

a fenti kép pár évvel ezelőtt készült, mikor indiában jártunk jóga mesterünknél. fura volt őt először élőben is látni, a rekkenő meleg és az irdatlan légszennyezés ellenére (bár ez puné-nek egy jobb része és messze nem közelíti meg mondjuk a bangkok-i könnyfacsaró levegőt) hihetetlen jól éreztük magunkat. sok mindent elkezdtünk új fényben látni…

…

node vissza. valószínűleg nyugati szemmel a legkevésbé értett védikus istenek Kālī és Shiva. mint mindenben persze itt is a kettős, de most nem erről. a félreértés valószínűleg abból ered, hogy Kālī a sötét anya, ki olyan írtásba kezd, hogy nyomában kő kövön nem marad és Shivá-nak kell lábai elé vetnie magát, hogy ebben megakadályozza. azért persze Shivá-t sem kell félteni, a világ pusztítója egy elég gyakran emlegetett jelző vele kapcsolatban. itt persze alapvetően arról van szó ami a nyugati ember számára teljesen idegen, hogy a pusztítás mint a teremtés előfeltétele jelenik meg, ahhoz, hogy új és szebb épüljön a réginek részeire kell bomlania, hogy autókatalizísban átalakuljon. nem megszűnik a régi, hanem egy folytonos átmenet az újba. változás. ami persze tovább változik. az egyes állomások lényegtelenek, illúzió. maga a folyamat az egyetlen valóság. persze Kālī másik neve az örök energia és ehhez hasonlóképp Shiva pedig az átalakító, ezen nevek már jobban érzékeltetik igazi funkciójukat.

kicsit kalandozzunk… szóval ha nem lenne változás akkor csak a néma csend lenne? maga a halál? a statikus üresség, a nihil? így van ez?

…

fizikában jártasabbak már valószínűleg sejtik mire készülünk itt. bemutatjuk a modern fizika egyik legmegdöbbentőbb aspektusát, nevezetesen azt, hogy űr (azaz tökéletes vákum) mint olyan nincs, Kālī és Shiva járják táncukat és még a látszólagos űrben is ők ott.

a dolog persze a heisenberg féle határozatlansági elvből indul ki. laikusoknak tömören ez annyiról szól, hogy a kvantumvilágban bizonyos tulajdonsági párosok össze vannak kötve oly módon, hogy az egyikről minél több információnk van a másikról annál kevesebb. például a hely és momentum egy ilyen páros. azaz pl. egy részecske helyét és energiáját egyszerre nem tudhatjuk. vagy vagy. mondaná kierkegaard.

ez persze teljesen újraértelmezi a vákum fogalmunkat, hiszen a vákum az definíció szerint egy olyan térrész lenne melyben nulla az energia. a probléma jól látható, egyszerre próbálom meghatározni meg a helyet és az energiát, azaz ellent mondok a heisenberg féle határozatlansági elvnek.

de mit is jelent ez? az egyik legmerészebb elméleti fizikai felfedezést, mely szerint tetszőleges “üres” térben mindig van valamennyi energia. ez az un. nullponti energia. tessék elolvasni a wikipédia oldalt, tényleg lenyűgöző.

…

apropó ez egy nagyon személyes bejegyzés, bár nem annak látszik. Kālī és Shiva táncukat járják és örvendeztetik mai pen rai-t

úgy látszik van új a nap alatt, egy díj amiről ma előszőr és úgy tűnik nagyon is egyet. ünnepek alatt a szufi zenéjét de mégsem úgy hanem egy fura áttétellel bölcs akiről ma előszőr ám nagyon is. végül hogy a kör záródjon ő sem szereti ha köhögnek miközben zenél.

már majdnem két éve, hogy körbejártuk a szinesztézia kérdését, azonban most egy olyan remek dolgozatba futottunk bele, amelyre hivatkoznunk kell. igen, úgy látszik ennek a tanulmánynak a szerzője is egyet ért velünk és megkerülhetetlennek látja robin fox munkásságát. a teljes dolgozat letölthető pdf-ben innen.

lecsendült a húr.
a zene megismerte
érzeményeim.

mi van itt kérem? mi ez a csoda? épp tegnap örvendeztünk a hangjegy, kotta és kalligráfia szinergiáján és nolám ma mit lelünk? will redman könyvét.

és nehogy az “előadásokat” elfelejtsük meghallgatni! ütősöktől max/msp-ig mind itt.

a könyv pdf-ben innen.

kedvünk lett interpretálni jómagunknak is. hamarost.