érdekes, különösen mind a nagyon kicsi, mind a hasonló ám nagy viszonya a védák tükrében. A tantrikus út c. könyvben található meg az alábbi, mely megdöbbentő módon kapcsolja össze ezt és ezt a korábbi bejegyzésünket:

az anyagi univerzumban a fejlődést mindig a tér, az idő és az okság fogalmai mentén értelmezzük. az idő szimpla és folytonos egy-dimenzió, mely a múltat a jövőtől elválasztja. a pillanat ezen folytonosság tovább nem redukálható egysége. egy nap 60 ghatika, egy ghatika hatvan vig-ghatika, egy vig ghatika hatvan lipta, egy lipta hatvan vilipta, egy vilipta hatvan para és egy para hatvan tattpata. Így egy nap 46,656,000,000 tatpará-ból, azaz pillanatból áll. ez fedi magát a változást (ill. annak adott pillanatát) is, vagyis az anyagi világban történő egy-pontnyi elmozdulást. az idő dimenziójában csak egyetlen pillanat valós, és az egész anyagi világ fejlődése ebben a pillanatban történik meg, a többi, a múlt és a jövő csak történet illetve potenciál. így az idő relatív és nincs objektív valósága. mindig kontextus függő. de a tér is relatív, mert ezt is viszonya ill. pozíciója határozza meg. ezek mind pedig csak véges értelemben valósak.

a hang a tér sajátos minősége. a hang általunk ismert fizikai oka az a hatás, mely a megszólaltatott tárgy molekuláinak rezgése által jön létre, melyek rezgésüket átadják az őket körülölelő levegő molekuláinak. és valóban, a hang egyre táguló koncentrikus körök sokasága gyanánt úgy terjed a térben, mint hullámok az óceánban. a hang a védák szerint finomsága alapján rangsorolható. nada, a világegyetem végső rezgése, mely a teremtés visszhangja (szuperszónikus); pashyanti, a spirituális értelemben felébredettek által hallható rezgések; hum, az alap rezgés, vagy a hang elemi formája (transzcendentális); para a nem-hallható, nem-manifesztálódott hang (vagyis transzcendentális nem-hallható hang, mely a csendnél lényegileg mélyebb); vaikhari, a világi tárgyak által keltett hang (pl. húr pengetése, felület ütése, stb); és a mahyama, a hallható hang és a belső rezgések közötti átmenet.

a hang mibenlétének alapja a védákban rettenetesen fontos központi tan, melyet számtalan tantra említ úgy mint sphotavada. ez a tantrikus mantrák alapja is mely a védikus szertartások független része. szótagok ismétlésével a testben keletkező vibráló ritmusokkal ébreszti fel a szellemi lényeget. a védák szerint minden, a legfinomabb gondolattól a legdurvább anyagi formákig ilyen rezgések sajátos kombinációjának eredménye. minden tárgynak így meg van a saját önhangja, mely energiájának egy leírása. a rezgés ezáltal nem oka, hanem (számos más egyéb mellett) egy következménye a hangnak.

a sphotavada doktrina ezáltal azt a felettébb fura, megmagyarázhatatlan tulajdonságot írja le, mely szerint létezik egy transzcendentális rezgések nélküli (így szuperszónikus) hang (háttér rezgés), mely hallhatatlan a normál fül számára. ezt a védák számos esetben néma, állandó ill. nem-megpengetett névvel illetik (anahata dhvani). ez a posztulátum pedig arra enged következtetnünk, hogy vákuum nem létezik. a világegyetem osztatlan egész, mely a vibrálások skáláján a teremtést megelőző prakriti-val tekinthető egynek (az ősi hang, melyet pedig az oksági feszültség hozott létre (um. ősrobbanás) a para sabda).

a doktrina azt is tartja, hogy a hangpotenciál végső minősége a csend. véges dimenziókban az általa gerjesztett rezgések fokai szülik a fényt és a dimenziókat. minden rezgés elemi tulajdonsága ennek függvényében az ereje és a struktúra, azaz hangmagasság, ritmus, frekvencia, sebesség és harmónia. így pl. egy tárgy önhangját eltalálva az alakváltozásra késztethető ill. akár meg is semmisíthető.

a mantra és yantra rituálékban a szótagok és vizuális megfelelőik használata pedig mindvégig a fentiek alapján történi.

felettébb érdekes kuriózum, field recording illetve mozdony rajongóknak kötelező…

“don’t play what’s there. play what’s not there…”

valamelyest (?) megmagyarázza miles-nak a nyolcvanas évek végi repertoárját (hmm), hogy ekkor már elég sokat festegetett. június 1-6-ig ezt ki is állítják londoban. képek és festmények jo gelbard, miles akkor élettársának gyűjteményéből. mai pen rai ott.

a helyszín:

London The Exchange Court Gallery,
Maiden Lane,
Covent Garden, London

1-6 June, 11:30AM-6PM
tel: 020 7420 4300

utólagos karácsonyi ajándék olvasóinknak, calart elérhetővé tette jazz archívumát, minőségi zene innen.

úgy látszik van új a nap alatt, egy díj amiről ma előszőr és úgy tűnik nagyon is egyet. ünnepek alatt a szufi zenéjét de mégsem úgy hanem egy fura áttétellel bölcs akiről ma előszőr ám nagyon is. végül hogy a kör záródjon ő sem szereti ha köhögnek miközben zenél.

nem tudjuk eléggé hangsúlyozni ennek a fontosságát. reméljük jó pár olvasónkkal összefutunk…

“egész beállítottságom, nemcsak a zenében, hanem minden vonatkozásban az, hogy semmit sem veszek készpénznek. ha valamit állítanak és az szépen hangzik, megnézem, mi mögötte a valóság. szép szólamok, tetszetős gondolati építmények, filozófiai rendszerek általában eléggé hidegen hagynak.”

régi vágyunk valóra mikor tegnap láthattuk nagy kedvencünk eleddig legalaposabb kiállítását. nem tudjuk hány szemfüles olvasónknak, de ezen oldalakon már mint címkép is, ugyan meglehetősen transzformálva. akárcsak. lenyűgöző.

no de ez inkább önmementó – ill. pár angliai olvasónknak javaslat -, alapvetően nem.

annó miklóstól kaptuk meg azt a könyvet mely mind zenei mind érzelmi vontakozásban meglehetősen nagy hatással volt ránk. a hiba esztétikája többszörösen is fontos ezeken az oldalakon mint azt már, így a kétszer lefűzött ív (ragasztott tán?) miatt egy részét sose, egy másikat meg loop szerűen hurokba. és íme most az oldás.

többször idézett forrásunkon – előtte újra fejet – a könyv. mindenkinek.

persze szürjekció is lehetne, de valószínűleg nagyban össze. szóval tegnap merő véletlenek folytán a bbc 3 rádió stúdiójában ahol épp a jazz fesztivál kapcsán – ó igen, megint eljött, itt van újra – felvételek. tom arthurs-ra igencsak oda kell majd figyelnünk a maxmsp és kürt együttese felettébb. mi sem mutatja jobban, hogy a külsőből ne, mint david sanchez esete, puerto ricói kartell külcsínye ellenére amúgy egy kifejezetten megnyerő fickó meglehetősen tudatos filozófiával. martin taylor nagyjából mindent megszemélyesít abból ami miatt nem szeretjük a jazz gitárosokat, dehát ez. ja és miért injekció? mert direkt injekció így mint ha most már. ha meg spotting akkor persze taylor vanden-ja, az örök mega és a címkép adó.